Ennek bizonyságára  itt az 50-dik psalmus arabul a gyönyörû Majida el Roumitól, egy katolikus templomban…Boldog Karácsonyt!

Remélem erre most nincs ellenvetésetek :)

Naval el-Szadavi fél évszázada harcol a nők jogaiért. A 77 éves egyiptomi politikus­írónő az arab feminizmus és a rezsimellenes kritika emblematikus alakja. Szociális és szexuális problémákkal foglalkozó írásaiban immár ötven éve mutat rá a muzulmán nők, vagy ahogy állítja, minden nő hátrányos helyzetére a társadalmakban. Indulása kivételes volt: apja oktatási miniszter lévén, nyolc diplomás testvéréhez hasonlóan, elvégezhette az orvosi egyetemet. Ám a védőszárny alól kikerülve, hamar a mindenkori kormány ellenségévé lett.1972­ben megjelent, A nők és a szex című művét betiltották, állásából elbocsátották. Több egyiptomi értelmiségivel együtt 1981­ben bebörtönözték, csak Anvar Szadat halála után szabadult. Később az ENSZ tanácsadója lett, majd megalapította az Arab Női Szolidaritás Szervezetét (AWSA), melynek célja, hogy megváltoztassa az arab nők gondolkodásmódját. A szervezet nemzetközi sikerei annyira felbőszítették az egyiptomi kormányt, hogy 1991­ben betiltotta őket, vagyonukat egy vallásos nőszervezetnek adta. Azóta külföldi egyetemeken tanít.

  - Hol áll az arab feminizmusnak az ügye, amelyért ön több mint fél évszázada küzd?

 - Sokan még mindig nem értik, mi a feminizmus. Azt hiszik, hogy az arab országokban csak a nők csonkítása vagy a szexuális elnyomás elleni küzdelem. Persze ezeket is felöleli, de az igazi feminizmus számomra a humanizmus. A családon kívüli és belüli problémákat össze kell kötni a globális politikával, a kapitalizmussal, a munkanélküliséggel, a bevándorlással. Ezek a tényezők férfit és nőt is érintenek, de a nők ma a férfiak alá vannak rendelve minden vallásban és kultúrában. Ha gazdasági válság vagy háború van, azt leginkább a nők és a szegények szenvedik meg.

 - Ha globális politikában gondolkozunk,változtatott-e a muzulmán nők helyzetén az iraki és az afganisztáni háború? Halljuk például, hogy sok női szervezet érvel a családjog és az örökösödési jogreform mellett a muzulmán országokban.

 - Amikor Bush Irakba ment, mi tudtuk, hogy az olajért és a politikai hatalomért ment. De ő azt mondta, hogy a nőket megy felszabadítani. Mekkora feminista volt?! Ugyanez történik Afganisztánban, ahol Obama továbbra is fel akarja szabadítani a népet. Vajon a bombák felszabadítják Afganisztánt? Nem. Senki sem szabadíthatja fel a másikat! Természetes, hogy én is az al­Kaida, a tálibok és minden más szörnyű rezsim ellen vagyok, amelyek a vallást használják az emberek és főleg a nők elnyomására. De ki hozta létre a rezsimeket? Bin Laden és George W. Bush valójában testvérek: mindenki tudja, hogy az előbbi az amerikai kormánynak dolgozott a nyolcvanas években. Ahogy a Szovjetunió leáldozott, Oszama bin Laden, az imperializmus gyereke lett az ellenség. Amerika egyébként Egyiptomban is támogatta az iszlám fundamentalizmust.

 - Mekkora esélyük van tehát az arab feminista mozgalmaknak a kormányokkal szemben?

 - Sok iraki nő keres meg. Azt mondják, most két fronton harcolnak: a vallási fundamentalizmus és az amerikai elnyomás ellen. Az ország darabokban van, és éppen ez az, ami a külföldi elnyomásnak segít megosztani az uralmat. Ezért van kettősség a szunnita és a síita vallás között is. Nem szabad az idegen elnyomásra hallgatni, fel kell szabadítanunk magunkat a neokolonializmus és a helyi hatalom alól is. Össze kell fognunk, és le kell rántani a leplet az elménkről. A megoldás az oktatás, a kreativitás és a disszidens írás.

 - A politika nem járható út az egység megteremtéséhez? Hiszen Ön indult a 2005-ös egyiptomi elnökválasztáson…

 - Nem szabad elválasztani a tudományt a művészettől és a politikától, mint a testet sem a szellemtől. Én eredetileg orvos vagyok. A rendelőmben azon kezdtem gondolkodni, miért lesznek betegek az emberek. Azért lesznek betegek, mert szegények és keményen dolgoznak. Hiába adok nekik gyógyszereket. Felfedeztem a gazdaság és az orvostudomány közötti összefüggést, és azt, hogy a politikai rendszer a hibás. A rendelőmben ugyan meg tudok gyógyítani pár embert, de az írással milliókról segítem le a leplet. Mert az a lepel a legveszélyesebb, amit az oktatás, a média erőltet ránk. Orvosként tudok a májról, a tüdőről, de nem ismerem az emberi lénynek a társadalommal és a politikával való kapcsolatát, ami betegséget okoz. Ezt kell felderíteni.

 - Mivel magyarázza azokat a szociális anomáliákat, amelyek a nyugatra nyitottabb muzulmán társadalmakban, így Törökországban, Marokkóban észlelhetők? Gondolok az otthoni női körülmetélés műtéteire, vagy a szűzhártya visszavarrására.

 - Mint mondtam, egyes feministák csak a szexualitásról szeretnek beszélni, meg a női körülmetélésről. De ezt sohasem kötik a globális vagy a lokális politikához, a történelemhez sem, így eltévesztik a célt. Ahhoz, hogy megértsük a nőkkel vagy a férfiakkal szembeni szexuális elnyomást - mert én a férfi körülmetélést is ellenzem -, látnunk kell, hogy ezek a rabszolgatartásból erednek. A rabszolgákat gazdasági okok miatt kasztrálták, a nőket gazdasági és politikai okok miatt vágják meg, hogy a monogámiához szoktassák őket.

 - Tehát igaznak tartja a muzulmán világ ésa nyugati civilizációk ütközésének tézisét?

 - A civilizációs válság tézise hamis.Vajon a palesztin-izraeli háború az emberek ellentétéről szól? Szó sincs róla. A földekről, a vízről, az anyagi szükségletekről szól. Az állítólagos vallási háború a judaizmus és az iszlám, vagy a nyugati és a keleti kultúra között csak álca. Én egyiptomi vagyok, maga magyar, de ugyanazon rendszerben élünk. A véleményünk különbözhet, mert Európában több az egyéni szabadság, szexuális szabadság, talán bőségesebbek a gazdasági javak, de maguk is patriarchátus alatt élnek. Az ellentétek a pénz, a bankok, a szabadpiac és az érdekek között vannak, nem a vallások között. Ezt érzik maguk is a gazdasági válságban és a bevándorlás által.

 - A bevándorlásról szólva, hogyan magyarázza, hogy Európában ma azok a muzulmán fiatalok is fátylat tesznek fel, akiknek csak a nagyszüleik voltak vallásosak?

 - Az elme az egyik börtönből a másikba esik. Néhány Észak-Afrikából érkezett nő így akarja megmutatni a muzulmán identitását. Azt gondolják, hogy ezzel próbára teszik a Nyugatot. Ez nevetséges. Nem úgy harcolok a kapitalizmus ellen, hogy eltakarom a hajam! Ők fátyolban járnak, de magas sarkút vesznek fel, és a derekukat kiteszik a farmerből. Azt hiszik, hogy így felszabadultak. Valójában csak meghasonultak az iszlamizáció és az amerikanizáció között.

 - Az amerikai dominanciára Egyiptomból ördögöt kiáltani, az nemcsak halogatja az iszlám jogreformot?

 - Minden vallást meg kell reformálni, nem csak az iszlámot.

 - A legutóbbi könyve, a „Zina, le roman volé" (Zina, a lopott regény) című rendkívül sötét képet fest Egyiptomról. Gyerekeket erőszakoló férfiak, álszent fátylas nők és utcára hajított csecsemők. Szinte karikatúra...

 - A regény az regény, értelmezheti feketén vagy fehéren. A Zina című regényem valós társadalmi problémáról szól. Ma Egyiptomban kétmillió törvénytelen utcagyerek van, mivel nincs apjuk, nem kaphatnak semmiféle családnevet, és iskolába sem járhatnak. Ez tragédia. A régi Egyiptomban, még a rabszolgatartás előtt, mindenki egyenlő volt. Nem tudták, hogy a foetus a sperma által termékenyül meg, azt hitték, hogy a nőt ismeretlen erő keríti hatalmába. A gyerek így felvehette az anya nevét. Ma ellenben csak a férfiét hordhatja. El-Szadavi például a nagyapám neve, akit nem is ismertem. Az édesanyámnak nem hordhatom a nevét, pedig ő igazán szeretett. Szervezetünk, amelynek férfi tagjai is vannak, azért harcol, hogy a gyerekek hordhassák az anyjuk nevét, és járhassanak iskolába. Tavaly a kormány meg is hozta ezt a törvényt.

 - A vallásosságról alkotott véleménye arra sarkallnák, hogy elhagyja a vallását. Miért nem tette meg?

 - Én minden vallást kritizálok, a kereszténységet és a judaizmust hasonlóképpen, mint az iszlámot.

 Népszabadság| 2009. december 5.

Sokáig gondolkodtam, hogyan lehet ezt a kérdést megközelíteni. A történtekről nem lehet addig véleményt alkotni - és ez nem fellengzős frázis, hanem puszta tény -  amíg nem hallgattuk meg azokat, akiket közvetlenül érintenek. Amíg nem kérdezem meg a Svájcban élő barátnőmet, a belga (muszlim) ismerősöm unokaöccsét, aki ott él. Ideális esetben mindezt össze kellene vetni a muszlim közösségi internetes fórumokkal, és a mainstream médiával. Akkor lehetne írni...

Mert a vélemények a svájci kampányról nagyon különböznek. Az ottani barátnők szerint, köztük  egy józan politikai elemző, az ügy nem olyan súlyos, mint aminek látszik. A svájciak nem a muzulmánokat útálják, hanem bizonytalanok a gazdasági válság esetleges következményeivel szemben, és csúnyán bedőltek a populiznusnak. A félelmüket képezte le, fordította ki az UDC jobboldal, az egyébként már 2006-tól folyó vitában. Az emberek  szavaztak,  mert jogukban áll, és olyan véleményt fogalmaztak meg, ami jogukban áll.

Vita a Télévision Swisse Romande-ban a minaretek kérdéséről, 2006-ban

…testi kapcsolatba lépett egy  marokkói lánnyal akkor, amikor a házasság még szóba sem jött.

Ez még magában nem kuriózum, mert a házzasságon kívüli kapcsolat egyébként már minden formában létezik, csak bevallani nem kell, mert akkor mindketten veszítenek : a fiú azért, mert elköteleződik a lány felé. Ez azt jelenti, hogy a lány családja innentől számon tartja, számon kéri, és elvárásokat támaszt felé. A lány meg kompromitálódhat. Ez azt jelenti, hogy a tekitélye csökken egy esetleges komoly jövőbeli szemében, hiszen már járt valakivel, aki nem kérte meg a kezét. Hogy honnan tudják meg mindezt az emerek? – kérdezi jogosan egy európai urbánus polgár, aki a szomszédja nevét sem tudja.

A szigorú családi morál az arab társadalmak dramaturgjára íródott: ott mindenki pletykál. Ha valaki élt huzamosabb ideig a Eszak-Afrikában, a hotel falain kívül, az pontosan tudja, hogy nem lehet úgy végigmenni az utcán, hogy az újságos ne tudná, hogy 5 perc múlva ott leszel. Vagy, hogy mikor mentél haza tegnap.

Jogosan gondolhatnánk azt is, hogy Brüsszel  nem Eszak-Afrika (bár efelől már egyre több kétségem van).  És valóban, a Brüsszelben élő marokkóiak között még az együtt járás is elmenne, kivéve azt, ha a szereplők ugyanazon marokkói városból származnak, és persze, ha a lány teherbe is esik.... Mert Samir esetében mindkét eset fennált.

A hír tehát - a lány házasságon kívül terhes lett -  Brüsszelböl hamarabb jutott Nadorba, mint a repülőjárat. Hallatára a családok összedugták  a fejüket, és mit tesz Isten, eldöntötték, hogy a gyerek megmarad, a fiú meg elveszi a lányt. Sejtésünk szerint a házasság meg is történt, bár a történetnek legalább három változata létezik, különböző forrásokból.

Erdekes megfigyelni azonban, hogy Samir elmondásaiban, a teherbe esésért mindig egyértelműen a lány a felelős: „… ő nem szedett fogamzásgátlót. Azt mondta, hogy szed, de hazudott.” Csak ezzel a hazugsággal akarta a férfit  „magához láncolni”.

A balesetből született kisfiú, mondani sem kell, gyönyörű. A történetről pedig mindenki ítéljen maga.  

Samir nyolc éve érkezett Brüsszelbe, az észak-marokkói Nador városából. A prosperáló város a tenger partján, a Rif hegység lábánál helyezkedik el. Ezért szoktak az ott élők úgy bemutatkozni, hogy «berber vagyok a Rif »-ből. A város közvetlenül a Melilla nevű spanyol földnyelv mellett található, olyan csomóponton tehát, ahol az áruk ki-be áramlanak Afrikából Európába. A rossz nyelvek szerint inkább a kabítószer-csempészettől fejlődik  ilyen szépen, mintsem a polgármester helyes döntéseitől. Ezt a feltételezést azonban megerősíteni nem tudjuk, és tárgyunk szempontjából nem is fontos.

Mert Samir soha sem foglalkozott kábítósszerrel. Arra ellenben nagyon büszke, hogy berber származású. A számomra többnyire érthetetlen, de az emigránsoknál valóban erős etnikai érzést azzal magyarázom, hogy az arab hódítás, majd az arabizáló állammal szembeni ellenállás mindig is itt, a szabad életet folytató hegyi népeknél volt a legerősebb. 

(Az arabok érkezése elött berber népek (link) lakták Eszak-Afrikát, akik főleg állattenyésztéssel és földművéléssel foglalkoztak. Ők az arab hódítás után is meg kivánták őrizni függetlenségüket, és csak körülbelül háromnegyedük vette fel az iszlámot. Franciaországba leginkább kabylok, Belgiumba rifiek vándoroltak be- link) 

 A gyakorlatban a nemzeti berberség, vagy berber nemzetiesség  előnyt jelent akkor, amikor taxit kell fogni, vagy alkudozni kell egy kelmére Eszak-Marokkóban: ha az arab mondatok után kiderül, hogy az eladó is a Rif-böl származik, akkor ezt rendszerint pár percig tartó öröm követi, majd a tárgyalás sokkal oldottabb légkörben folytatódik.   

Az európai  hivatalokban persze nem sokat vet a latba a berberség, az önmeghatározásban viszont kétségtelen fontos szerepet játszik. A függetlenséget a berberek még Európában is inkább - vagy csak másféleképpen - őrzik, mint az arab bevándorlók. Már itt szögezzük le, ez a jellemvonás egy párkapcsolatban - még a toleráns és önálló nők mellett is -  idegtépő lehet.

Samir például nagyon kellemes, mint társaság. Ahova csak tud, elkísér, vásárláskor mindent türelmesen végignéz, bepakolja és hazasegiti a portékát ; a programtervezésben és filmválasztásban is rugalmas (tehát mindig azt a filmet nézzük, amit én akarok..), kész megvitatni a látottakat ;  a problémákat nem hesegeti el, számontart és érdeklődik.  De még igy is féltve őrzi a függetlenségét. Azt például nem mindig mondja meg, hogy merre távozik, és mikor jön. 

Gépészmérnök diplomáját úgy szerezte,  hogy a Marokkóban megkezdett egyetemet Belgiumban fejezte be. Azért nem Franciaországban, mert ott nehezebb a beiratkozás, több papirt kérnek, és van felvételi vizsga is. Ehhez képest Belgiumban könnyebb elintézni a papírokat, föként, ha már itt él a nővér és a sógor.

Samir tehát Brüsszelben végezte el az egyetem utolsó két évét.  Hogy ezt hogyan tette, az számomra is rejtély, mert bár tűrhetően beszél, a mai napig helytenenül ír franciául. Mondják, ez csak alkat és beállítottság kérdése. Szerintem azonban általánosságban is megfigyelhető, hogy a külföldön született; vagy európai, de alacsony iskolázottságú maghrebiek nagyon hibásan írnak. Kedvezőbb megfogalmazásban, tendenciózusan reformálják a francia nyelvet azáltal, hogy a beszédet egyszerüen letükrözik a papírra,  Ráadásul meg vannak győződve róla, hogy ez helyes. Igy kerekednek ki olyan lehetetlen, sms-ben jópofa, de egyébként siralmas mondatok, mint például «ke c ke tu veux fer demain ?», ahelyett, hogy  «Qu’est-ce que tu veux faire demain?» , amit egy műfordító  úgy tenne át magyarba, hogy «Mi akar csinálni hónap?» a « Mit szeretnél csinálni holnap?» helyett, hogy egy egyszerűsített példánál maradjunk. 

De térjünk vissza a tárgyunkhoz, és valljuk be, hogy Samirnak Belgiumba érkezése utáni években sok más prioritása volt, mintsem hogy a francia tudását tökéletesítse, vagy netán, hogy angolul kezdjen tanulni. (Ez utóbbit megismerkedésünk után  kezdte el). Az idejét tulajdonképpen az egyetem, a barátok/barátnők, a nővér, a sógor és az unokahúgok segítése osztotta meg. Már csak az  utóbbi sem kis feladat: a vásárlástól a bankügyek intézéséig, minden megoszlik a  családban. A bankban jobb személyesen megjelenni, a nőknek, gyerekeknek majdnem mindig kiséret kell, mert ezt igénylik. Aztán vannak az “ügyek”. A barát megkéri, hogy szerelje meg a telefonját, valaki csomagot küldött a szomszédnak, fel kell venni, a franciaországi rokon nem tud interneten jegyet foglalni, etc., igy a szivességek végtelen, kötelező sora.

Majd Samir letette a diplomát, és elhelyezkedett egy jónevű cégnél. Ekkor már vágyott volna az önálló élettérre,  az igazi nyugati életmód kipróbálására. Ez azonban még sokáig csak álom maradt. Mert ekkor olyan, a marokkói közösségben elfogadhatatlan hibát követett el, ami további három évre a tradícióhoz láncolta őt... 

Valtozo viselet, valtozo szokasok...

Ramadan utani elso napon ujra talalkozhatnak a parok.

  Parok sirnak. Valoszinu, a szulok mashoz akarjak adni oket.

Szemfestés a kohl nevu, fekete kobol készult porral, ami allergiasoknak is megfelel: nincs benne mesterséges szinezék. De vigyazat, csak a keletieknek all jol!

A fodrasznal kicsit mas, mint nalunk...

Csalas:  a fatylat csak a szinhatas miatt tette fel.

  Déli tradicionalis menyasszonyi oltozetet kaptam, tiszta arannyal. Eszakon mar nem hordjak, délen még mindig ilyenbe oltoznek a mennyegzon.

  Van aki fatyolban.

Ujdonsult hazaspar, a feleség kissé tulpuderezte magat. 

Az észak-afrikai országokban tegnap véget ért a Ramadan, az idén 29 napig tartó böjt, amely a Korán szerint a vallásos elmélyülés, az önmegtartóztatás, és az adakozás hónapja. A történet szerint, Allah ebben a hónapban fedte fel a szent könyvet  Mohamed prófétának, aki annak értelmezésben mélyült el. A muzulmán vallás egyik építőköve mára azonban erősen banalizálódott.

Meglepően eltérők a Maghreb országainak és a hozzájuk kötődő európai diaszpórának a Ramadanhoz kötődő szokásai. A napkeltétől napnyugtáig tartó böjtöt például minden magát muszlimnak valló ember betartja, azonban ég és föld van aközött, hogy ki hogyan teszi.  A  változás fő oka az életritmus felgyorsulásában, és az új generáció értékrendjében keresendő.

Míg a hátországokban a Ramadán egy napjába a szieszta vagy a rövidített munkaidő is beiktatható, Nyugat-Európában már sokkal nehezebb a helyzet. Etgyomorral is fenn kell tartani a megkövetelt munkatempót. A marokkói és az algériai közösségek azonban még így is szigorúan betartják a diétát. Állítják, hogy csak az első napok a nehezek, amíg hozzászokik a test, majd a böjt egy önbizalom-építő “erőpróbává” válik. A fiatalok többsége ennek megfelelően, nem hagy fel a napi sporttolással, akkor sem, ha az edzőterem után még órákig nem lehet inni.

A fiatalok körében ugyanakkor egyre több “kihágás” történik. A böjt 27-ik napján tartott nagyszertartáson kívül már nem is szokás imára menni, és a szent hónap estéin nem ritka, hogy előkerül a cigeretta, az alkohol. Ezt az eljárást követi Khaled is, aki tíz éve költözött Belgiumba, ahol testnevelést tanít. Szerinte a Ramadan nem más, mint közösségi ünnep, amihez az ember kiskorától kezdve hozzászokott. A nem praktizálóknak csak társadalmi szolidalitásból kell a szigorításokat betartani, “az Istennel majd kiegyezünk másként”, teszi hozzá.

A tunéziai fiatalok ennél is liberálisabb szellemben állnak hozzá korlátozásokhoz. Sokan  úgynevezett  “lightos Ramadant”  tartanak. Igy tesz Inés is, aki Tunisban él és európai cégeknek dolgozik. A böjt alatt iszik kávét, narancslét, és eszik szendvicset. Bár a szülők helytelenítik a komolytalan hozzáállását,  náluk sok fiatal tulajdonképpen “magasról tesz” a Ramadanra. A böjtöt az írás szerint ki lehet váltani a szegényeknek nyújtott adománnyal is.

Tunisban valóban nincsen nagy vallási felhajtás az Aïd el Fitr-kor , a Ramadant lezáró ünnepen. Az újságok tele a miniszterelnöknek és feleségének szóló, formális köszönetnyilvánításokkal, és a jótétemények listájával. Egyes bárokban zenés estet rendeznek, de a többség családi körben fogyasztja mloukhiat, a zöld szósszal tálalt, marhahúsos ételt és az édes süteményeket. A hangulat olyan, mint nálunk, Karácsony másnapján.

A konyhában...

...tehát ...fél üveg whiskys-kóla után, amit K.,  ramadanozó barátom hajtott le a volán mellett,  értünk a Bois de la Cambre bejáratához, oda,  ahol a Louise avenue átvált egy egyirányú, három sávos erdei útra. Lekanyarodtunk, majd kis idö múlva, K. észrevette, hogy nem jó az irány. Nem az erdö felé kellett volna jönni. Gyors mozdulattal visszakanyaritja a kormányt, és a szélsö sávban igyekszik - a forgalommal szemben - , visszavezetni a leágazáshoz,  ami ekkor már mintegy 70 méternyire van.

A  - legalábbis számomra - rémült csendet a rendörautó szirénája szakitotta félbe. Ketten szálltak ki belöle, velük egyidöben K. is mellölem, de öt rögtön visszaparancsolták a kocsiba. Körülbelül 60 métert tettünk meg a forgalommal szemben, és a rendörök hangneméböl is biztos voltam benne, hogy azonnal elveszik a jogositványát. Ehhez képest...

-          Papirokat, vezetöi engedélyt!

(Marokkói útlevél) 

-      Ivott?

-          Nem.....egy kicsit.  (A szonda nem kerül elö). 

-          Maga tudja, hogy ez egy egyirányú út? Majdnem frontálisan kapott szembe valakit!

-          Igen....rendkivül sajnálom. Ilyen még nem fodult elö.

-          A hölgy ivott?

-          Nem, semmit.

-          Akkor cseréljenek, helyet, a hölgy vezet. Ez volt az utolsó, hogy igy közlekedett !

És mehettünk. Egyszerüen nem hittem a fülemnek.

Miközben én kiabálással behajtottam az elmaradt büntetést, azon évödtem,  hogyan lehetséges az, hogy a belga rendörségnek nem kell az az ötszáz euró? Hogyan létezik, hogy ilyen alkalmat kihagynak a birságolásra? Azóta töröm rajta a fejem,  valószinüsithetö-e, hogy a belga rendörség elnézöbb a marokkóiakkal a Ramadan alatt, vagy ez csak az én tévképzetem.   

Régen nem szólaltam meg, és ime, megint ráeszmélek, hogy a blogot nem szabad hanyagolni, még akkor sem, ha az ember tanul, vagy éppen, nyaral. Aztán azon törtem a fejem, milyen ügyet kellene felvetni, amit még nem untok agyon a választott témakörrel kapcsolatban, mikor hiv egy barátom, hogy ugyan, igazán elnézhetnénk az úgynevezett apero partira. Aperitiveket kinálnak a város más-más pontján felállitott bárokban. Ismerősöm ötlete nem azért gondolkodtatott el, mert megvetném az aperitiveket, hanem azért, mert, mit tesz Isten, ő éppen a Ramadán böjtjének kellős közepén van.

Ki hogyan böjtöl?

Szinte minden magát muszlimnak valló, vagy csak muszlim háttérből származó ismerősöm névlegesen betartja a Ramadant, tehát azt a muzulmán vallási ünnepet, melynek előirása szerint, egy hónapon át a napkelte után és napnyugta előtt az ember nem fogyaszt se ételt se italt, és mellesleg nem él nemi életet. Az európai körülményekhez igazodva, Belgiumban mindezt munka mellett kell végrehajtani. Azonban ég és föld van aközött, hogy ezt a gyakorlatban ki hogyan teszi. A legtöbben lelkileg is készülnek, ami számomra csak úgy csapódik le, hogy a böjtöt megelőző hetekben mondogatják, nemsokára kezdődik a Ramadan. Állitólag csak az első napok nehezek, utána hozzászokik a test, és ez, a saját bevallásuk szerint, tulajdonképp egy jó fizikai “erőpróba”. Sokan nem hagynak fel a rendszeres sporttal sem, Samir például továbbra is jár az edzőterembe este hatkor, ahol fut, gyakorlatozik, majd szaunázik, még akkor is, ha inni utána órákig nem lehet. A vizet annyira elkerüli, hogy amikor tavaly augusztusban uszodába mentünk, a véletlenül a szájába jutott cseppeket is kiköpködte volna, ha rá nem szólok. Külső szemlélőnek, aki a lelki tartalmat nem éli át, a Ramadan valójában sportnak is tűnhetne...

Tunéziai barátnőm, aki Tunisban él, de európai cégeknek dolgozik, viszont nevetve mondja a telefonba, hogy ő amolyan “lightos Ramadant” tart: iszik kávét, narancslét, és eszik szendvicset is. Bár a szülők helytelenítik az egész hozzáállását, ő csak mulat a herce-hurcán, mert egyébként náluk sok fiatal “magasról tesz” a Ramadanra. Imádkozni legfejebb a saját szobájában, vagy, a Ramadant lezáró ünnepen, az Aid el Fitr-en megy.

Az irás elején említett telefonos barátom eddig mindenkin túltett, amikor, bár napnyugta után, de megérkezett egy félig üres whiskyskóla flakonnal, amit az apero party előtt készített magának, melegitésnek. Ekkor kérdeztem meg tőle, hogy mi számára a Ramadan valódi célja, ha egyébként nem követi a vallásos előírásokat.”Ez egy közösségi ünnep, olyan, amit kis korodtól megszoktál,” válaszolta.A kocsiban a maradék whisky-kólát is felhörpintette, majd az egyirányú sugárúton szembefordultunk a forgalommal...

Folyt köv.

 ...mondja az kongói szomszédom, vágja rá a szenegáli taxisoför, a török büfés, az egyiptomi éttermes, az iráni boltos, mondta egybehangzóan a marokkói család. A magyar nök méltatása után, egyesek hozzáteszik, hogy melyik unokatestvér tanult ott a nyolcvanas években, hogy milyen szép a Duna, és,  hogy a magyar, az egy igen “rendes nép”. Az utóbbi valahogy mindig a Nyugattal szemben hangzik el. 

Ahogy beszélgetünk a kongói szomszéddal - kislánya az autó tetejéröl mosolyog -  arra gondolok, milyen megnyugtató érzés, hogy az afrikaiak ekkora biztonsággal helyezik el kis hazánk fövárosát a térképen. Az unokatestvére magyar nöt vett el, lettek gyerekek is. Aztán elváltak, gyerekek az anyjuknál maradtak (itt megúsztuk a válásos rémtörténetet). A másodunokatestvér még mindig Pesten, vagy Prágában él. 

Az európai muzulmán közösséget mindig az a vád éri, hogy környezetét számitásba nem véve, a modernitással ellentétes tradíciók szerint él. De vajon milyen vallási elõírást követnek a központi bevásárlóutcákon, fátyolban és tűsarkú cipőben vonuló nök? A kérdésnek a Brüsszelben élő marokkói közösségben, és a hátországban jártunk utána.Az eredmény: a fiatal generáció nem feltétlenül vallásos, de identitásválsággal küzd.

A H&M-ben feszes farmerben és tüsarkúban közlekedő lányt hosszú fekete fátyol fedi, és csipkemelltartót keres.Vastagon kihúzott mandulavágású szem és halvány rúzs fokozza a látványt. A jelenség immár mindennapos, mégis feltünést kelt a vallás iránt egyik legtoleránsabb európai országban, ahol a lakosságnak már 6%-a muzulmán. Ez az öltözködés  szöges ellentétben áll az iszlám női illemkódexével. Az egyetemista lány állitja, hogy a fátylat szabad akaratából viseli.„Nem kell azt gondolni, hogy a család kényszeritett”. Az érkezö anyuka csak helyesel.Bárki mást kérdezünk, a válasz megegyezik.

A marokkóiakról ismert Anderlecht negyed meröben más benyomást kelt. Itt nincs kétség afelől, hogy a családok nagy része megőrizte a tradiciót, a kártyák le vannak osztva. Az archaikus családmodellben a férfiak intézik az „ügyeket”, a szülésen átesett nök szinte csak az otthoni feladatokra szoritkoznak.Ezt tükrözi a kávéházak kizárólagos férfi közönsége is, akik délutánokat ülnek át az asztal mellett. A véletlenül betévedö külföldi szinglik nyomban megfordulnak.Számunkra ez ma, az Unió közepén, érthetetlen.„Pedig a családok jól érzik magukat, és valószínű, nem is akarnak mást”, magyarázza a késő harmincas Miriam, enyhe akcentussal és sok arannyal a karján. 

Két értékrend között

Miriam Belgiumban született, hagyományörző marokkói családban.Francia nyelvi környezetben, európai történelmet tanult.Ennek ellenére, nagy árat fizetett, amikor modern életet és spanyol férjet választott.„Sokan csak a család miatt veszik fel a fátylat, de az iszlámot már nem tartják be.Ennek semmi értelme.” Meggyőződése miatt, a szülök tiz évig se rá, se az unokára nem voltak kiváncsiak. A harcot elmondása szerint nem bánta meg, de a fiát mégis muzulmán hitre neveli, mert nem szeretné, hogy „elveszitse a kultúráját, vagy hibázzon,” teszi hozzá mielött meggyújtja a füves cigerettát.

A fiúknak is hasonló a véleményük, de más a konkluzió.„A fátyol puszta színjáték.Csak azért veszik fel a feszes ruhával, hogy jobban megnézzék öket.Semmi köze a vallásossághoz.”, mosolyog Adnan, nemrég érkezett bárénekes, mobilja már tele nöi nevekkel.„Azt hiszik, hogy a fátyollal megvédik a forróvérü lányokat. De mi tapasztalatbol tudjuk, hogy nagyon könnyen csábithatók,” bólogat Samir, diplomás gépészmérnök, aki hét éve él Brüsszelben.Neki egyáltalán nem fontos, hogy a jövendöbelije szüz legyen, de az igen, hogy kiálljon a saját véleménye mellett.„A fiatalok meghasonlottak a tradícionális család és a modern környezet között. Sokan nem tudják, hova tartozzanak.”

A tradicóhoz való ragaszkodás pedig éppen annyira tudható be a szabad akaratnak, mint a  bevándorlás körülményeinek. Az elsö muzulmán generáció - Miriam nagyszülei - tiz körömmel ragaszkodik a hagyományokhoz. A világháború után érkeztek azért, hogy az államközi megállapodás alapján, az újjáépítésben, majd a szénbányákban dolgozzanak.Mig tervük - a meggazdagodás és a hazaköltözés - az évtizedes ingázásban elvetélt, a beilleszkedéshez sem képzettségük, sem nyelvtudásuk nem volt.

Nemrégen autót  nézni mentünk EB-s (Európai Bizottságos) ismeröseimmel. Válság van, most kell autót venni, mondja a rádió is, mert « hihetetlen árakat, és hatalmas kedvezményeket » találunk. Ahogy járjuk a szalonokat, számomra hamar kiderül, hogy ismeröseimnek nem annyira a válság fogja a malmára hajtani az akár 30%-os kedvezményt, mint inkább az a kiváltságos állapot, hogy Európai Uniós tisztviselök. A kocsivásárlás ÁFÁ-ját számukra a “cég” állja, fizeti vissza a belga államnak. Erre jön még a 10%-os diplomata kedvezmény.

Isten hozott a Paradicsomban!

Csodálkozásomat a tizessel megcsappant ár felett ismeröseim elött leplezni nem is tudván - persze, biztos jó ez az autóipar fellenditésére, meg igy meg úgy – el is kértem tölük az EU állományi szabályzatot. Igy bepillantást nyertem a világ minden bizonnyal legszolidárisabb juttatási rendszerébe, ami persze egy csomó kérdést vet fel nekünk, mezei adófizetöknek. Talán nem jogtalanul tesszük fel a kérdést, hogy hol a határ. Kell-e az uniós polgároknak a tisztviselök kedvezményes autóvásárlását, vagy a bútoruk szállitását finanszirozni? Mennyit vagyunk hajlandóak az európai bürokraták fontos munkájáért áldozni?

Ez jól hangzik, de mi a helyzet, ha az ember családos? Hogy a család mégse a gazdaságélénkitö fizetés fennmaradó 85%-át élje fel, és megfelelö körülmények között legyen, a tisztviselö kap még háztartási segélyt (összegét képtelen voltam kiszámolni),  gyereksegélyt (348 euró/honap gyerekenként), és persze oktatási segélyt ( maximum 236 euró/hónap/gyerek, de a kétszerese, ha a dolgozó munkahelye az iskolától 50 km-nél távolabb van!).

Eddig plusz 1500 eurónál tartunk havonta egy kétgyermekes családnál. Jól jön a segitség. De mit ér, ha az ember mégis boldogtalan? Ha a munkaerönek a munka miatt hazájából el kell költöznie, ahogy az szinte minden EUs dolgozó esetében bekövetkezik? Ezért még fizetése 16%-át kapja havonta vigaszdijul.

Aztán mindenféle betegségek is veszélyeztetik a drága családot. Ennek kivédésére, a tisztviselö feleségnek és gyerekeinek 80%-os egészségügyi biztositás jár. Pontosabban 85%-os, ha orvost kell látogatni (ami gyakran megesik betegségeknél), ha operálni kell, vagy ha kórházba kerülnek. 100%-os a fedettség a valóban súlyos betegségeknél.

Európa nem csak a házastársat, de az élettársat is becsüli, igy a fenti biztositás rájuk is érvényes. Tiszta lelkiismerettel el is lehet válni, mert a válás után mind a feleség, az élettárs, mind a gyerek(ek) még egy évig élvezhetik az ellátást. A biztositás, a munka megszünésével, még 6 hónapig automatikusan jár a dolgozónak. 

A dolgozók az élet szinte minden fontosabb eseményére külön kimenöt kapnak, attól függöen persze, hogy az EU hogyan súlyozza a születést, a halált, a házasságkötést, vagy éppen a politikai választásokat. A feleség súlyos betegségére  3 nap, a 12 év alatti gyerek súlyos betegségére 5 nap, az örökbe fogadás alkalmával akár 20 hét is kivehetö. Szavazni is haza lehet menni szabadsággal. Ehhez a távolléthez  hozzáadódik az utazási idö, nehogy a munkaerö fáradtan érkezzen meg végcéljára, vagy elsiesse a visszautazást. Magyarország esetében három nap.

A költségvisszatérités fejezet a legfájóbb azoknak a nem EUs intézményekben dolgozóknak, akik nagy pénzeket fizettek ki, amikor Brüsszelbe jöttek. Hogy az EUs állomány ezt elkerülje, egy havi bér juttatást vehet fel érkeztével, igy kényelmesen el tud helyezkedni az új lakásban, megveszi a hiányzó dolgokat.

Ha valaki mégis inkább otthoni bútorait szeretné élvezni a brüsszeli kéróban, akkor azoknak a szállitását is állja a cég, bútorbiztositással együtt. Akár az amerikai hadseregben. Itt azonban két szállitót is meg kell versenyeztetni a jobb árért.

A  reprezentációs  költség már csak hab a tortán, ennek az összegét a közvetlen foglalkoztató dönti el. A képviselök esetében (akik egyébként külön szabályzat alá tartoznak) a repiköltség természetesen nagyon magas.

Ha mindezen juttatások ellenére a munkaerö, valamilyen földöntúli indokból, mégis hátat fordit az Európai Uniónak, akkor 20 éve van rá, hogy meggondolja magát. A volt dolgozókat ugyanis ennyi ideig kötelezö visszaengedni az asztalhoz.

Hétfö. Elsöre érthetetlen. Hosszan fürkészni a szürke felhöket, amig egyszer kiderül. És beborul.  

 

Kedd. Pulóver, kabát. Pulóver, kabát a kézben. Szandálban fázik a láb, de a pulóver sok. Inkább félcipö, lekapható kiskabáttal. De mégis június van.

  

Szerda. Hallgatni az esö bóditó kopogását a tetön,  védöburokban várni a kegyelmet. A könyvespolc betelt az Amazonokkal. Persze Amerikából  hamarabb ideérnek, mint Franciaországból.

Csütörtök. Van számitógép, tévé, benne François, a hirolvasó mosolyog sejtelmesen. Mintha csak vicceket készitene elö. Ez jobb mint az otthoni.

Természetesen beborult, amikor elindultunk...

A villamos tele szavazókkal,  hiszen Belgiumban kötelezö a szavazás.

Me voici.

útközben azért megálltunk egy sörre, hogy jobban lássuk majd a listát

 Ma valahogy többen is találtak fényképeznivalót.

 Vow !!! Egy kacsalábon forgó palota, az erdö mellett.

Az instrukciok.

Kedves a fogadtatás...

És voila, benn a cédula. Csak tessék kivárni, amig Pestre érkezik !  

Egy nemrég készült felmérés szerint a politikai pártoknak még nincsen kimondott stratégiáuk a muzulmán választók megnyerésére. Egy rövid séta a brüsszeli regionális választási plakátok között, akár a Molenbeek negyedben, akár a központi Ixelles-ben, éppen ennek az ellenkezöjéröl gyöz meg. A június 7-i  választásokon a pártok harcolnak a muzulmán voksokért, igy politikai tényezövé válhat az etnikum.

Elolvasom »

Selon une étude récente sur les électeurs musulmans*, les partis n’auraient pas encore envisagé de stratégies particulières à les séduire. Il ne faut qu’une petite promenade parmi les affiches électorales bruxelloises, du quartier Molenbeek à Ixelles-centre, pour se faire convaincre du contraire. Aux élections régionales belges du 7 juin, les partis luttent pour le vote des musulmans. Le group ethnique devient-il une force politique?

Elolvasom »