Az európai muzulmán közösséget mindig az a vád éri, hogy környezetét számitásba nem véve, a modernitással ellentétes tradíciók szerint él. De vajon milyen vallási elõírást követnek a központi bevásárlóutcákon, fátyolban és tűsarkú cipőben vonuló nök? A kérdésnek a Brüsszelben élő marokkói közösségben, és a hátországban jártunk utána.Az eredmény: a fiatal generáció nem feltétlenül vallásos, de identitásválsággal küzd.

A H&M-ben feszes farmerben és tüsarkúban közlekedő lányt hosszú fekete fátyol fedi, és csipkemelltartót keres.Vastagon kihúzott mandulavágású szem és halvány rúzs fokozza a látványt. A jelenség immár mindennapos, mégis feltünést kelt a vallás iránt egyik legtoleránsabb európai országban, ahol a lakosságnak már 6%-a muzulmán. Ez az öltözködés  szöges ellentétben áll az iszlám női illemkódexével. Az egyetemista lány állitja, hogy a fátylat szabad akaratából viseli.„Nem kell azt gondolni, hogy a család kényszeritett”. Az érkezö anyuka csak helyesel.Bárki mást kérdezünk, a válasz megegyezik.

A marokkóiakról ismert Anderlecht negyed meröben más benyomást kelt. Itt nincs kétség afelől, hogy a családok nagy része megőrizte a tradiciót, a kártyák le vannak osztva. Az archaikus családmodellben a férfiak intézik az „ügyeket”, a szülésen átesett nök szinte csak az otthoni feladatokra szoritkoznak.Ezt tükrözi a kávéházak kizárólagos férfi közönsége is, akik délutánokat ülnek át az asztal mellett. A véletlenül betévedö külföldi szinglik nyomban megfordulnak.Számunkra ez ma, az Unió közepén, érthetetlen.„Pedig a családok jól érzik magukat, és valószínű, nem is akarnak mást”, magyarázza a késő harmincas Miriam, enyhe akcentussal és sok arannyal a karján. 

Két értékrend között

Miriam Belgiumban született, hagyományörző marokkói családban.Francia nyelvi környezetben, európai történelmet tanult.Ennek ellenére, nagy árat fizetett, amikor modern életet és spanyol férjet választott.„Sokan csak a család miatt veszik fel a fátylat, de az iszlámot már nem tartják be.Ennek semmi értelme.” Meggyőződése miatt, a szülök tiz évig se rá, se az unokára nem voltak kiváncsiak. A harcot elmondása szerint nem bánta meg, de a fiát mégis muzulmán hitre neveli, mert nem szeretné, hogy „elveszitse a kultúráját, vagy hibázzon,” teszi hozzá mielött meggyújtja a füves cigerettát.

A fiúknak is hasonló a véleményük, de más a konkluzió.„A fátyol puszta színjáték.Csak azért veszik fel a feszes ruhával, hogy jobban megnézzék öket.Semmi köze a vallásossághoz.”, mosolyog Adnan, nemrég érkezett bárénekes, mobilja már tele nöi nevekkel.„Azt hiszik, hogy a fátyollal megvédik a forróvérü lányokat. De mi tapasztalatbol tudjuk, hogy nagyon könnyen csábithatók,” bólogat Samir, diplomás gépészmérnök, aki hét éve él Brüsszelben.Neki egyáltalán nem fontos, hogy a jövendöbelije szüz legyen, de az igen, hogy kiálljon a saját véleménye mellett.„A fiatalok meghasonlottak a tradícionális család és a modern környezet között. Sokan nem tudják, hova tartozzanak.”

A tradicóhoz való ragaszkodás pedig éppen annyira tudható be a szabad akaratnak, mint a  bevándorlás körülményeinek. Az elsö muzulmán generáció - Miriam nagyszülei - tiz körömmel ragaszkodik a hagyományokhoz. A világháború után érkeztek azért, hogy az államközi megállapodás alapján, az újjáépítésben, majd a szénbányákban dolgozzanak.Mig tervük - a meggazdagodás és a hazaköltözés - az évtizedes ingázásban elvetélt, a beilleszkedéshez sem képzettségük, sem nyelvtudásuk nem volt.