Samir nyolc éve érkezett Brüsszelbe, az észak-marokkói Nador városából. A prosperáló város a tenger partján, a Rif hegység lábánál helyezkedik el. Ezért szoktak az ott élők úgy bemutatkozni, hogy «berber vagyok a Rif »-ből. A város közvetlenül a Melilla nevű spanyol földnyelv mellett található, olyan csomóponton tehát, ahol az áruk ki-be áramlanak Afrikából Európába. A rossz nyelvek szerint inkább a kabítószer-csempészettől fejlődik  ilyen szépen, mintsem a polgármester helyes döntéseitől. Ezt a feltételezést azonban megerősíteni nem tudjuk, és tárgyunk szempontjából nem is fontos.

Mert Samir soha sem foglalkozott kábítósszerrel. Arra ellenben nagyon büszke, hogy berber származású. A számomra többnyire érthetetlen, de az emigránsoknál valóban erős etnikai érzést azzal magyarázom, hogy az arab hódítás, majd az arabizáló állammal szembeni ellenállás mindig is itt, a szabad életet folytató hegyi népeknél volt a legerősebb. 

(Az arabok érkezése elött berber népek (link) lakták Eszak-Afrikát, akik főleg állattenyésztéssel és földművéléssel foglalkoztak. Ők az arab hódítás után is meg kivánták őrizni függetlenségüket, és csak körülbelül háromnegyedük vette fel az iszlámot. Franciaországba leginkább kabylok, Belgiumba rifiek vándoroltak be- link) 

 A gyakorlatban a nemzeti berberség, vagy berber nemzetiesség  előnyt jelent akkor, amikor taxit kell fogni, vagy alkudozni kell egy kelmére Eszak-Marokkóban: ha az arab mondatok után kiderül, hogy az eladó is a Rif-böl származik, akkor ezt rendszerint pár percig tartó öröm követi, majd a tárgyalás sokkal oldottabb légkörben folytatódik.   

Az európai  hivatalokban persze nem sokat vet a latba a berberség, az önmeghatározásban viszont kétségtelen fontos szerepet játszik. A függetlenséget a berberek még Európában is inkább - vagy csak másféleképpen - őrzik, mint az arab bevándorlók. Már itt szögezzük le, ez a jellemvonás egy párkapcsolatban - még a toleráns és önálló nők mellett is -  idegtépő lehet.

Samir például nagyon kellemes, mint társaság. Ahova csak tud, elkísér, vásárláskor mindent türelmesen végignéz, bepakolja és hazasegiti a portékát ; a programtervezésben és filmválasztásban is rugalmas (tehát mindig azt a filmet nézzük, amit én akarok..), kész megvitatni a látottakat ;  a problémákat nem hesegeti el, számontart és érdeklődik.  De még igy is féltve őrzi a függetlenségét. Azt például nem mindig mondja meg, hogy merre távozik, és mikor jön. 

Gépészmérnök diplomáját úgy szerezte,  hogy a Marokkóban megkezdett egyetemet Belgiumban fejezte be. Azért nem Franciaországban, mert ott nehezebb a beiratkozás, több papirt kérnek, és van felvételi vizsga is. Ehhez képest Belgiumban könnyebb elintézni a papírokat, föként, ha már itt él a nővér és a sógor.

Samir tehát Brüsszelben végezte el az egyetem utolsó két évét.  Hogy ezt hogyan tette, az számomra is rejtély, mert bár tűrhetően beszél, a mai napig helytenenül ír franciául. Mondják, ez csak alkat és beállítottság kérdése. Szerintem azonban általánosságban is megfigyelhető, hogy a külföldön született; vagy európai, de alacsony iskolázottságú maghrebiek nagyon hibásan írnak. Kedvezőbb megfogalmazásban, tendenciózusan reformálják a francia nyelvet azáltal, hogy a beszédet egyszerüen letükrözik a papírra,  Ráadásul meg vannak győződve róla, hogy ez helyes. Igy kerekednek ki olyan lehetetlen, sms-ben jópofa, de egyébként siralmas mondatok, mint például «ke c ke tu veux fer demain ?», ahelyett, hogy  «Qu’est-ce que tu veux faire demain?» , amit egy műfordító  úgy tenne át magyarba, hogy «Mi akar csinálni hónap?» a « Mit szeretnél csinálni holnap?» helyett, hogy egy egyszerűsített példánál maradjunk. 

De térjünk vissza a tárgyunkhoz, és valljuk be, hogy Samirnak Belgiumba érkezése utáni években sok más prioritása volt, mintsem hogy a francia tudását tökéletesítse, vagy netán, hogy angolul kezdjen tanulni. (Ez utóbbit megismerkedésünk után  kezdte el). Az idejét tulajdonképpen az egyetem, a barátok/barátnők, a nővér, a sógor és az unokahúgok segítése osztotta meg. Már csak az  utóbbi sem kis feladat: a vásárlástól a bankügyek intézéséig, minden megoszlik a  családban. A bankban jobb személyesen megjelenni, a nőknek, gyerekeknek majdnem mindig kiséret kell, mert ezt igénylik. Aztán vannak az “ügyek”. A barát megkéri, hogy szerelje meg a telefonját, valaki csomagot küldött a szomszédnak, fel kell venni, a franciaországi rokon nem tud interneten jegyet foglalni, etc., igy a szivességek végtelen, kötelező sora.

Majd Samir letette a diplomát, és elhelyezkedett egy jónevű cégnél. Ekkor már vágyott volna az önálló élettérre,  az igazi nyugati életmód kipróbálására. Ez azonban még sokáig csak álom maradt. Mert ekkor olyan, a marokkói közösségben elfogadhatatlan hibát követett el, ami további három évre a tradícióhoz láncolta őt...